2017. január 29., vasárnap

Bundás kenyér

Péteteken egy kedves ismerősöm tanácsot kért az életmódváltásához, mivel nem megy minden egyből, a húst és a tojást szeretné első körben elhagyni, én meg beszéltem vagy 40 percig levegővétel nélkül, mert ez a kedvenc témám - legközelebb majd jobban meggondolja, megkérdezzen-e. Aztán kiderült, a fiatalember egyszerűen szerelmese a bundás kenyérnek, és nagyon megkönnyebbült attól, hogy nem kell lemondania róla. 

Hozzávalók:
- 1/2 bögre csicseriborsó liszt;
- 2 ek őrölt lenmag, azaz liszt;*
- 1/2-1 tk fekete só ízlés szerint;
- 1 b. víz;**
- 1-2 ek olaj a sütéshez.

A csicseriborsót és a lenmagot elkeverem, aztán hozzáadom a vizet, és félreteszem az egészet legalább fél órára. *** Amikor besűrűsödött, elkeverem a 1/2 teáskanál sóval, így lesz intenzív az íze. Egy nyeles lábosba olajat hevítek, a masszát alaposan átkeverem, és egyesével beleforgatom - az én esetemben gluténmentes - kenyérszeleteket, amit aztán a forró serpenyőbe teszek. Mind két oldalát aranybarnára sütöm, majd teával tálalom.

Ez a recept több sütést megért már, és mint a legtöbb étel esetében, a minimumra törekedtem itt is, de mind állagban, mind ízben ezt találtam eddig a legjobbnak. Adhattok hozzá fűszereket, hagymát, ha szeretnétek, bátran kísérletezzetek az arányokkal/ízekkel. 
Nem állítom, hogy ugyanolyan, de meglehetősen közel van. Érdemes kipróbálni, alig kell hozzá valami, finom, egészséges, belül puha és lágy, kívülről, sütési időtől függően lehet puha, de én enyhén ropogósan szeretem. Elismerem, bő olajban finomabb lenne, süssétek úgy, ahogy tetszik, de egyétek frissen, mert úgy az igazi.

* Saját magam darálom a lenmagot, de lehet kapni készen is. Az állag javításához van rá szükség, de helyettesíthető chia maggal is, vagy akár teljesen el is hagyható - viszont a vizet legalább negyed bögrényivel vegyétek akkor vissza. 

** Sok recept szerint növényi tejjel készítik, aki az mellett döntött, mindenképpen használjon natúr, édesítés nélkülit.

*** Ha összekeveritek lefekvés előtt az egészet, és beteszitek a hűtőbe, reggel már süthetitek is a kenyérkéket, de a sót akkor is csak felhasználás előtt érdemes hozzáadni. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...